Sándor Mária, a fekete ruhás ápolónő, aki tiltakozó demonstrációkat szervezett az egészségügy tarthatatlan helyzetének felszámolásáért, április elején a közvélemény tudomására hozta, hogy küzdelmét feladja, mert már képtelen elviselni tevékenységének egzisztenciális következményeit. Bár úgy tűnik, folytatja harcát, a bejelentés szimptomatikus jelentőségű. Be kellett látnia erőfeszítéseinek hiábavalóságát, mert – s ebben ez az igazán megrendítő üzenet, hogy közérdekű áldozatvállalásában – magára maradt. A történet mostani helyzetünk tanulságos jelképe, amely Babits Politika című versének sorait idézi: „Martinuzziak kora jött újra. Összeszorított / fogak, keserű alkuvás, erdélyi ravaszság. / Már látom a csukott ajk és nyitott szem hőseit.”